Dr. Reisinger Péter: Az “Év agrárembere” kitüntető díj növényvédelem kategóriájának 2018. évi győztese

Dr. Reisinger Péter agrármérnöki és növényvédelmi szakmérnöki diplomával rendelkezik. Tudományos fokozatát 1988-ban védte meg, gyomszabályozás témakörben. A Pannon, majd a Nyugat-magyarországi Egyetemen egyetemi docenssé nevezték ki, ahol a Szaktanácsadó és Továbbképző Intézet igazgatója lett.

Dr. Reisinger Péter, professor emeritus (Kép forrása: agrotrend.hu)

Habilitált doktori címének megvédése évében, 1999-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Tanszékvezetőként közreműködött a növényorvos mesterképzés tanterv készítésében. A növényvédelmi szakmérnöki posztgraduális szak elindítója és 20 éven át szakfelelőse. Eddig 9 doktorandusznak volt témavezetője. A Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia című könyv társszerzőjeként Nívó-díjban részesült. Elindította és évekig főszerkesztője volt a Növényvédelmi Tanácsok c. népszerűsítő szaklapnak és a Magyar Gyomkutatás és Technológia című tudományos folyóiratnak.

Tudományos tevékenysége elsősorban a precíziós növénytermesztési módszerek fejlesztésére irányul. Rutinszerűen alkalmazható folyamatirányítási módszerei segítségével jelentősen csökkenthető a növényvédő szer felhasználás.

Számos díjjal jutalmazták, mint Kiváló dolgozó, Mezőgazdaság fejlesztéséért érem, Széchenyi Professzori Ösztöndíj, Ujhelyi Imre Díj, az Egyetem Kiváló Dolgozója, Tudományos Publikációs Díj, Horváth Géza emlékérem, Ujvárosi Miklós emlékérem, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje és Wittmann Antal Díj, az Év Agrárembere 2018-ban (növényvédelmi szakágban). Jelenleg a Széchenyi Egyetem professor emeritusa.

Az “Év agrárembere” kitüntető díj növényvédelem kategóriájának 2018. évi győztese: Dr. Reisinger Péter

Dr. Reisinger Péter nyerte el az “Év Agrárembere” kitüntető díj a növényvédelmi kategóriáját 2018-ban. Az esemény részletes összefoglalója az Agrotrend.hu honlapról:

Ledó Ferenc Az Év Agrárembere 2018-ban

Nagyszabású gálával zárult a 2018-as Az Év Agrárembere kitüntető díj szombaton este Egerben, ahol a szakmai zsűri Ledó Ferencet, a FruitVeb, Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökét választotta Az Év Agráremberének.

Az Év Agrárembere kitüntető díjat – az Agrotrend Csoport zászlóshajójaként –  2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, gazdászokra, termelőkre, szolgáltatókra, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

2018-ban a szervezők 10 kategóriában keresték Az Év Agráremberét: Agrárinnováció, Agrárgépészet, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar, Fenntartható gazdálkodás, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet, Növényvédelem, Növénytermesztés.

– A Díj ötödik kiírása során is célzott keresést folytattunk, támogatóink és zsűritagjaink szorgalmas, tartalmas és értékes jelöléssel segítettek minket ebben – mondta Mátrai Zoltán főszervező.

– Az Év Agrárembere kitüntető díj segít megmutatni ország-világ számára, hogy milyen kiváló emberek, szakemberek vannak köztünk. Meggyőződésem, hogy ilyen kollégák adják a vidék erejét, megtartóerejét – tette hozzá.


Ledó Ferenc és Mátrai Zoltán – fotó: agrotrend.hu

Első körben a 130 jelölt közül 90-en fogadták el a jelölést. Több mint 80 fős szakmai zsűri vett részt a szavazásban, a kategóriánkénti három döntőst lobbik, beszélgetések, időnként viták mentén választották ki. A közönség pedig internetes szavazással választott a döntősök közül Közönségdíjast.

A támogatói és jelölti videókat mintegy 500.000-en tekintették meg. A Közönségdíjasokra mintegy 14.000 szavazat érkezett. Az Év Agrárembere kitüntető díj weboldalát több mint 54.000 munkamenetben látogatták, az esemény facebook oldalát több mint 11.000-en kedvelik, a projekt során több mint 700.000 bejegyzéselérés és több mint 200.000 bejegyzéshez fűződő aktivitás történt.

Az eddigi összesen már 5 jelölés és zsűrizés alatt 48 kategóriában 144 döntőst választott a zsűri, akikről közel 250 videó készült, mintegy 1300 vendége volt a díj gálaestjeinek és több mint egymillió videómegtekintést, majd 50.000 szavazatot ért el.

– A magyar gazdálkodók nélkülözhetetlen munkáját nem elég megbecsülnünk, meg is kell mutatnunk a társadalom egészének, ebben segít az Év Agrárembere kitüntető díj, mely immár hagyománnyá nőtte ki magát. Ez a kitüntetés felhívja az ország figyelmét a kitüntetettekre, méltó helyre emeli az agrárium rangját, miközben új lehetőségeket nyit meg előttük, hogy még többen megismerhessék őket, hiszen példaképekre, motiváló mintákra mindenkinek szüksége van – hangsúlyozta a díj fővédnöke, Dr. Nagy István agrárminiszter.

A Díj védnöke és a szakmai zsűri elnöke, Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója szerint mivel az agráriumhoz kapcsolódó életpályák sajnos napjainkban nem elég népszerűek a pályaválasztás előtt állók számára, kiemelten kell kezelnünk ezt a kérdést. – Magyarország egyik kitörési pontja a mezőgazdaság, ezért kötelességünk gondoskodni a folyamatos, minőségi utánpótlásról és bevonzani a fiatal tehetségeket. Ez a díj kiváló eszköz arra, hogy megmutassuk az agrárpálya sokszínűségét és mindenkinek bepillantást engedjünk a kulisszák mögé – emelte ki Prof. Dr. Gyuricza Csaba.

A Díj főtámogatója, a DEKALB a kezdetektől követi a projektet.

– Különösen közel áll ez a díj a szívünkhöz, hiszen itt olyanokat jutalmazunk, akik teljesítményük révén irányadói, példaképei a közösségnek, céltudatos, kitartó emberek, olyan értékek közvetítői, melyekre nagy szüksége van az egész társadalomnak. Jó látni, hogy ebben a nemes versenyben ma nem csak díjazottnak, hanem már jelöltnek lenni is igazi dicsőség. A díj ismertsége és elismertsége az agráriumon belül mára már nem kérdés – közölte Kökény Benő, a DEKALB régióvezetője.

Az Év Agráremberét a gála helyszínén a kategóriagyőztesek közül titkos szavazással választotta meg a zsűri.

2018-ban Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese: Ledó Ferenc.

Életműdíjban Dr. Bálint György és Vancsura József részesült.

A Közönségdíjat a legtöbb szavazat alapján Szebegyinszki Georgina nyerte.

A 2018-as Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriagyőztesei:

Agrárinnováció: Dr. Pénzes Béla
Agrárgépészet: Prof. Dr. Jóri J. István
Állattenyésztés: Dr. Petis Mihály
Feldolgozó-élelmiszeripar: Hollósy Tibor
Fenntartható gazdálkodás: Somosné Dr. Nagy Adrienn
Fiatal gazda: Borbély Tamás
Jövő agrárszakembere: Dr. Balla Zoltán
Kertészet: Ledó Ferenc
Növénytermesztés: Soltész Gyula
Növényvédelem: Dr. Reisinger Péter

agrotrend.hu

Változások a MÖGÉRT-ben

Változik a MÖGÉRT.

A precíziós gazdálkodás eszközeinek segítségével könnyedén megvalósíthatunk olyan feladatokat, melyeket korábban egyáltalán nem , vagy csak nagy nehézségek árán sikerültek. Célunk ezen eszközöknek és módszereknek az adaptációja az ökológiai gazdálkodás feltételrendszeréhez.

Változott az Egyesület felépítése. 2018 októberében a Közgyűlés elfogadta és jóváhagyta az elnökséget illető változásokat is.

Korábbi elnökünk, Prof. Dr. Radics László kutatási igazgatóként folytatja elkötelezett tevékenységét, helyét Dr. Borsiczky István veszi át.

Dr. Szép Katalin és Kovács Krisztián alelnököket Berki Gyula és Prof. Dr. Reisinger Péter váltják pozíciójukban.

Radics László : Ökológiai gazdálkodás dióhéjban – kezdőknek és haladóknak

Megjelent az Agroinform Kiadó gondozásában Dr. Radics László “Ökológiai gazdálkodás dióhéjban – kezdőknek és haladóknak” című könyve.

Idézet a kiadó honlapjáról:

Jelen könyv célközönsége a kezdő és haladó ökológia gazdálkodók. Jelentőségét az adja, hogy az „Ökológiai gazdálkodás dióhéjban” című könyv fontos tudást ad a most kezdő gazdálkodóknak. Az új rendelkezések ismét támogatást adnak a kezdéshez, újrakezdéshez. 
Fejezetről és modulról haladva sok tudáshoz, gyakorlati példához juthatnak a reménybeli gazdák. Megtanulhatják a hazánkban hasznosítható ismereteket – és ami még fontosabb –, betekintést kapnak az EU-s esettanulmányokba valamint ismeretekbe. A tanulás könnyű, az egymást követő tananyagok élén rövid bevezetést, a végén összefoglalást, közte pedig nélkülözhetetlen ismeretek találunk.

A könyv megrendelhető az Agroinform Kiadónál 4000 Ft-os áron.

Előadások a Bio-Nat Kft. partnertalálkozóján

Justus Lilla, a Bio-Nat Kft ügyvezetőjének megtisztelő meghívására részt vehettünk Siófoki partnertalálkozójukon 2019.01.10.-én.

Előadásunk címe: A precíziós gazdálkodás hazai helyzete és szerepe az öko-gazdálkodásban. ( Prof. Dr. habil. Reisinger Péter és Dr. Borsiczky István)

A szakmai programokat követően nagyon jó hangulatú kerekasztal beszélgetés alakult ki, melynek Gáspár Andrea, az Agro Napló főszerkesztője volt a moderátora.

Köszönjük a meghívást és további szakmai sikereket kívánunk a Bio-Nat Kft.-nek.

Az Agroinform készített egy kis összefoglalót az eseményről:

Meghívó

A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara, a Magyar Ökológiai Gazdálkodásért Egyesület (MÖGÉRT) közös szervezésében, a Nemzetközi Együttműködési Alap támogatásával 2015. március 20-án ismeretterjesztő továbbképzést tartunk öko-gazdálkodás témakörben.
A rendezvény helye: Mosonmagyaróvár. Lucsony út. 2. Biotechnológiai Kutatási Központ.

Meghívó letöltése

Meghívó

2015. március 4-én, szerdán, Tatán
2015. március 5-6-án csütörtökön és pénteken Siófokon
2015. március 25-én szerdán Mosonmagyaróváron

˝Az ökologiai gazdálkodás népszerűsítése és elterjesztése e-learning eszközökkel˝ címmel
tart előadást Prof. Dr. Radics László

Meghívó

2015. február 26-án, csütörtökön, 18:00 órától Piliscsabán a Pilisi Biokertész Klub rendezvényén (Piliscsaba Wesselényi u. 10),
˝Az ökologiai gazdálkodás népszerűsítése és elterjesztése ICT eszközökkel˝ címmel
tart előadást Prof. Dr. Radics László